A Székely Himnusz szövege

Ki tudja merre, merre visz a végzet,
Göröngyös úton sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer győzelemre néped,
Csaba királyfi csillag ösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk magyar ajkú népek,
Megtörni lelkünk nem lehet soha.
Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján,
Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Keserves múltunk évezredes balsors,
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált.
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!
Jussunk e honban, székely magyar földön,
Szabad hazában éljünk boldogan.

Ki tudja, innen merre visz a végzet,
Országhatáron, óceánon át.
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,
Székely nemzeted Kárpát-bérceken.

Ős szabadságát elveszti Segesvár,
Mádéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét népek élik s dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.

Már másfélezer év óta Csaba népe,
Sok vihart élt át, sorsa mostoha.
Külső ellenség, jaj de, gyakran tépte,
Nem értett egyet akkor sem soha.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla,
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

A Székely Himnusz története

Igen. Az. A Székely himnusz tényleg egy műdal. Volt egyszer egy Csanády György nevű magyar, aki a rettenetes trianoni diktátum után megalapította a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. Megalapította, majd huszonöt évig vezette is. Nos, ő írta a Székely himnusz című verset 1921-ben. Egészen pontosan megírta a későbbi Székely Himnusz szövegét, ugyanis amikor írta, nem adott neki címet. Erre a szövegre szerzett zenét Mihalik Kálmán még ugyanabban az évben.

A művet először 1922. május 22-én adták elő, az egyszerű „kantáta” címmel felruházva, Aquincumban. Egy leánykórus énekelte. Nem gondolta senki, hogy egyszer himnusz lesz belőle…

A Kolozsvárról Szegedre került Mihalik Kálmán kutatóorvos mindössze 26 évesen meghalt. Abban az évben, amikor megírta a későbbi Székely himnusz zenéjét. Ma is a szegedi belvárosi temetőben nyugszik – bár ezt is kevesen tudják. Mihalik Kálmán halála után kelt önálló életre a „kantáta”.

Észak-Erdély rövid ideig tartó visszatérése előtt és után a mű be volt tiltva, egészen a kommunista rezsim bukásáig. De nem csak ott, itt is. Kádár Magyarországán sem lehetett csak úgy Székely Himnuszt énekelni. De tény az is, hogy akkoriban lerészegedett párttitkárok is szívesen énekelték egy-egy vadászat utáni tivornya végén, természetesen összekacsintva és titokban. S éppen ennyivel voltak jobbak azoknál, akik ma a Székely himnusz hallatán kivonulnak a parlamentből, élükön Gyurcsánnyal. És soha, senki sem merészelte „középszerű műdalnak” titulálni a székelyek himnuszát.

Így romlik a világ. S nincsen új a nap alatt. Hiszen Julien Benda már régen megírta: Az emberiség cselekedni ugyan a rosszat cselekedte, de méltányolni a jót méltányolta. Aztán bekövetkezett az írástudók árulása, és attól fogva az emberiség már nemcsak cselekedte, de méltányolta is a rosszat. Így fordulhat elő, hogy a Székely Himnuszt betiltó, majd titokban éneklő párt-titkárok kései utódai már ideológiát gyártanak a Székely Himnusz ellen, s egy Dessewffy Tibor nevű idegenszívű ki meri mondani a szentenciát: a Székely Himnusz egy közepes műdal. Így fordulhat elő, hogy a Székely Himnusz felhangzásakor az MSZP-frakció egyik fele riadtan kimenekül a Parlament ülésterméből, egy másik idegenszívű, Gyurcsány Ferenc vezetésével, a másik fele pedig tétován benn marad.

Mindez mit sem változtat a tényen: Csanády György és Mihalik Kálmán műve elképesztő gyorsasággal vált a székelység egyik legszentebb énekévé. Magától vált azzá, mert a szíve közepébe talált mindenkinek, akinek van köze ehhez a nemzethez.

Aztán 2009. szeptember 5-én, a Székelyudvarhelyen tartott nagygyűlésen a képviselők hivatalosan is a Székelyföld himnuszává tették. Azóta – tetszik vagy sem – a „kantáta” hivatalosan is himnusz. S bár műdal, mégiscsak van benne népi motívum. Ugyanis az eredeti vers így szólt: „Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem!”

Ez változott az idők során és a nép ajkán,imigyen: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”

Ma így énekli az, akinek köze van ezeregyszáz esztendőnyi magyar múlthoz, történelemhez, sorsközösséghez, élethez. Akinek meg nincs, az közepes műdalozik, és kivonul. Aztán természetesen felháborodik, ha idegenszívűnek titulálják.

Felháborodik, de csak azért, mert találva érzi magát, mivel találva is van.